Zene: Jonas Brothers - L.A. Baby
  

Már elhagytuk Mystic Fallsot, de még mindig nem tudtuk, hova tartunk. Mind a négyen fáradtak és koszosak voltunk. Majd nekem támadt egy ötletem.
   - Tudom, hova mehetnénk. Bár kb másfél nap kocsival és nem biztos, hogy örülni fognak nektek.

   - Hol ez a hely? – kérdezte Damon.
   - Az otthonom. – mondtam bátortalanul.
   - Menjünk Los Angelesbe? – kiáltottak fel mindannyian izgatottan.
   - Csak egy ötlet volt. Meg aztán anyáék ki lesznek akadva.
   - Ez egy nagyot jó ötlet, Linda! – nyugtatott Damon.
   - Hollywood! Jövök! – viccelődött Bonnie.
   - És majd bemutatsz a kis barátnőidnek is?
   - Ne is álmodozz róla, Damon! Belőlük nem eszel.
   - Pedig azt hallottam, hogy a Californiaiak ennivalóak.
   - Haha, vicces… Amúgy most komolyan figyeljetek rám, srácok, fontosat akarok mondani. – megköszörültem a torkom, készülve a nagy bejelentésre. – Tegnap este eljött hozzám Katherine.
   - Mi?! – háborodott fel Damon.
   - Nyugi! Szóval elmondta, hogy Klaust megölni egy különleges varázsigével lehet, ami le van valahova írva, de senki sem tudja hova, de van egy térkép, ami odavezet.
   - És hol a térkép? – kérdezte Alaric.
   - Hát igen, innentől lesz érdekes. Tibetben.
   - Hol?! Kiáltották megint kórusban.
   - És te olyan hülye vagy, hogy hiszel Katherinenek? – Damon hozta az akadékoskodó formáját. – Az a nő mindenkit átver!
   - Igen, hiszek, mert semmi oka sincs hazudni. Ugyanaz a célja, mint nekünk.
   - És ha Klaus felajánlotta neki, hogy elengedi, ha téged csapdába csal.
   - Nem hiszem, hogy olyan sokszor összefutottak. Amúgy Katherine nem hiszem, hogy belemenne egy ilyen alkuba úgy, hogy tudja, milyen megbízhatatlan Klaus.
   - És ha mégis? Katherinet nem lehet kiszámítani.
   - Lehet, de jelenleg ez az egyetlen nyom, amin elindulhatunk. Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés, én mindenképp megyek Tibetbe. Egyedül is ha kell.
   - Nem mész egyedül! – mondta Bonnie – én is megyek.
   - És én is – csatlakozott Alaric. Mind Damonra néztünk.
   - Naná, hogy megyek. Csak nem hagyhatok egy tini vámpírt, egy tini boszit meg egy halandót egyedül csapdába sétálni.
   - Köszi szépen! – öleltem át.

Hosszú volt az autóút, én és Damon vezettünk, mert mi kibírtuk alvás nélkül. Másnak dél környékén értünk L.A.-be. Itt már csak én vezettem, mert én ismertem a várost. A többiek végig az ablakra voltak tapadva, mint a kínai turisták, akik először járnak az államokban. Mindig nagyokat ámuldoztak, mikor egy-egy nevezetesség mellett mentünk el. A tengerpart, a Walk Of Fame, a Hollywood Records épülete, a filmstúdiók, vagy mikor megpillantották a Hollywood feliratot. Élveztem, hogy lehetek az idegenvezetőjük.

   - Srácok, van még valami, amiben segítenetek kéne.
   - És mi az? – kérdezték egyszerre.
   - El akarom mondani anyáéknak, mivé váltam és miért kellett lelépnem.
   - Ebben biztos vagy? – kérdezte Damon.
   - Igen, de szeretném, ha inkább azzal segítenél, ha nem szólalsz meg. Tudjuk milyen érzéketlen vagy.
   - Kösz! Én is szeretlek. – mosolygott gúnyosan.

Befordultunk az utcánkba.

   - Itt lennénk. Ebben az utcában lakik Rihanna, kettővel arrébb meg Paris Hilton. – hencegtem.
   - Nekem meg volt Paris. Nem nagy durranás az ágyban. És nagyon sikítozik. – jelentette be Damon.
   - Mi?! Megkúrtad Paris Hiltont?! – akadtunk ki mindannyian.
   - Vámpírként sok mindent elér az ember. – mosolygott.
   - És mikor? És hol? – kíváncsiskodtam.
   - Öt éve, mikor a francia Riviérán nyaralt. Kicsit be volt rúgva.
   - Köszönj be neki! – poénkodott Bonnie.
   - Nem emlékszik rám.
   - Ennyire felejthetetlen voltál öt éve? – ezt a poént nem hagyhattam ki.
   - Haha! Nem. Elfeledtettem vele.

Ráfordultunk a kocsibeállónkra. Mind kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé mentünk. Mikor odaértünk vettem egy nagy lélegzetet, mert a gyomrom összeugrott az izgatottságtól. Becsengettem. Kis idő múlva nyílt az ajtó. Anya volt ott és mikor meglátott, egy hatalmas pofont kevert le nekem.
   - Hol a jó büdös francban voltál?! Oké, írtad, hogy találtál lakást meg munkát, de mégis HOL?! És hogy képzelted, hogy csak így leléphetsz?! VAN FOGALMAD RÓLA, MENNYI ÁLMATLAN ÉJSZAKÁT OKOZTÁL NEKÜNK, APÁDDAL?! – majd hirtelen befogta, mikor meglátta, hogy nem vagyok egyedül. Végignézett minket, látta, hogy mind koszosak vagyunk, a ruháink cafatokban, és úgy nézünk ki, mint a csövesek a pláza mögött.
   - Jézus! Mi történt veletek?
   - Volt egy kis baleset… - mondtam bátortalanul. Bámult minket egy kicsit, majd ismét kérdezett.
   - Melyik a pasid? – pillantott Damonra és Alaricra. – És melyikőtök terhes? – nézett rám és Bonniera.
   - DE ANYA!!
   - Mi van? Ezért jöttetek nem? Abortuszra kell pénz.
   - Jófej az anyád. – röhögött Damon hátul. Erre vállba boxoltam.
   - Semelyikünk sem terhes és egyik sem a pasim.
   - Már megijedtem. Mert mindkettő túl idős is hozzád.
   - Viszont el kell mondanom valamit… Ami miatt kénytelen voltam elmenni. Apa itthon van?
   - Igen.
   - Akkor hívd a nappaliba, jó? – majd elindultunk befelé a házba. Damon viszont megakadt a küszöbnél.  – Ja, igen! Anya! Behívnád az urat?
   - Behívni?
   - Nem szeretek olyan házba menni, ahova nem hívtak meg. – mosolygott Damon.
   - Na jó… - anya elég furcsán nézett rá. – Kérem, jöjjön be!
   - Köszönöm! – lépett be Damon is az ajtón.

Apa már nem úgy fogadott, mint anya. Mikor meglátott, a nyakamba ugrott és kiabált az örömtől. Aztán mindenkit bemutattam egymásnak. Anya hozott üdítőt meg csipszet, aztán leült közénk.
   - Nos? Miért is utaztál el szó nélkül? – kérdezte. Úgy döntöttem, hogy minél előbb túl legyek rajta, gyorsan elhadarom egy levegővel.
   - Nos… Anya, apa… Alaric egy vámpírvadász, Bonnie egy boszorkány, Damon egy vámpír, én meg mindkettő… - erre a szüleim hangosan felnevettek.
Én a vámpírgyorsaságomat használva elsuhantam a konyháig és vissza, majd lebegtetni kezdtem a csipszet. A szüleim szája tátva maradt, anya el is ejtette a kávéscsészét, amit a kezében tartott, a kéve meg mind a hófehér szőnyegre borult.
   - És még én vagyok érzéketlen! – tört ki hangos nevetésben Damon…