Zene: Rihanna - Complicated


Egész éjjel kutattam, de semmit sem találtam. Reggel kilenc körül halottam, ahogy Damon fentről kiabál, hogy bemegy a városba, majd becsapta az ajtót. Én meg azon gondolkoztam, hogy csak elfelejtett kiengedni a cellából, vagy szándékosan hagyott itt.

Mindegy, folytattam a keresést. Találtam egy varázslatot, amivel ugyan nem tudok megáldani egy gyűrűt, de meg tudom vele találni azt, amit Damon ellopott. Koncentráltam és mormoltam az igét, majd hirtelen az ő szobájában találtam magam. Láttam, ahogy kinyílik az alsónadrágos fiókja és az egyik gatyában lapul a gyűrűm. Majd a vízió megszűnt és ismét a cellában voltam. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy jussak ki. Az éjszaka közepén átsiklottam egy robbantó varázslat felett, gondoltam, majd az kinyitja az ajtót. Kikerestem, aztán a hátsó falhoz húzódtam, a kezemet az ajtóra emeltem, ami hatalmas robajjal és szikrázva szakadt ki a helyéről. Felrohantam Damon szobájába a gyűrűmért, miután megvolt, felkapkodtam a könyveimet és távoztam.

   Visszasiettem a saját házamba, majd megkerestem azt a varázslatot, amivel le tudom zárni a szobákat és épületeket, hogy senki se be, se ki nem tudjon menni. Az végül is olyan, mintha valaki otthon bezárná az ajtót. Arra gondoltam, így megmutatom annak a rohadéknak, hogy nem kell elrabolnia, hogy biztonságban legyek. Miután végeztem, nem tudtam, hogy működik-e, bár én nem tudtam tőle kimenni, így reménykedtem, hogy be sem tud jönni senki. Délután erről is meggyőződtem, mikor Damon döngette a bejárati ajtót.
   - Linda, azonnal gyere vissza a házba! És hogy a francba zártál ki?! – erre lesiettem a lépcsőn, majd vigyorogva kinyitottam az ajtót.
   - Látod? Meg tudom magam védeni.
   - Jó, de…
   - Nincs de! Miért akarod, hogy visszamenjek, ha látod, hogy itt is jó?
   - Mert.
   - Mert?
   - Mert szeretnélek közel tudni magamhoz…
   - Mert?
   - Jaj, ne kérdezgesd már ezt! Mert és kész! Basszus!
   - Damon… Menj haza! Most!
   - Baszd meg, Linda! Jó? Nem szenvedek itt tovább. – mondta, majd lelépett.

Kicsit rosszul éreztem magam emiatt, de valamilyen szinten örültem is neki, hogy dühösnek és csalódottnak láttam. Onnantól csak ez járt a fejemben TV-zés, evés és tanulás közben is. Este hét környékén már fent voltam a szobámban, de halottam, hogy valaki be akart jönni a házba. Mikor rájött, hogy nem tud, csengetni kezdett. Folyamatosan nyomta a csengőt, már majdnem megőrültem, mire leértem. Azt hittem, Damon jött vissza, ezért rákészültem, hogy leüvöltöm a fejét, de mikor kinyitottam az ajtót Elena állt ott.
   - Szia Linda!
   - Szia! Mi újság?
   - Csak kellett valaki, akivel tudnék beszélgetni. Bejöhetek?
   - Persze, csak le kell vennem egy átkot az ajtóról. Egy pillanat. – mondtam, majd felszaladtam a könyvért. Levettem az átkot és behívtam Elenát. Mikor már a nappaliban volt, akkor esett le mekkora hülye vagyok.
   - Várj csak! Az átok csak a vámpírokat és a vérfarkasokat zárja ki… Ez azt jelenti, hogy… Katherine!
   - Húha! Sokáig tartott. Ennyi ésszel nem húzod sokáig. És ha Klaus lennék Elena testében?
   - Tűnj el innen!
   - Miért? Még csak most jöttem. – nevetett.
   - Mit akarsz tőlem?
   - Csak érdeklődnék, hogy megvan-e már az ige, amivel megölheted Klaust?
   - Ige? Arra van külön ige?
   - Ó, te jó Isten! Nézd, kinek a kezében van a jövőnk? – fogta gúnyosan a fejét. – Egy 17 éves buta liba menti meg a világot?! Na ezért vagyok most itt, kicsi Linda!
   - Nem kellesz, majd megtalálom azt az igét és most takarodj!
Mondtam, majd bevetettem a Bonnietól tanultakat és elkezdtem felrobbantani a Katherine agyában lévő ereket, mire ő térdre rogyott a fájdalomtól.
   - Kell még?! Ha nem, tűnj innen! – kiabáltam rá magabiztosan.
   - Én elmehetek, de azt az igét az életben nem találod meg a térkép nélkül.
   - Térkép?
   - Á, most mégse menjek? – mosolygott.
   - Ne szórakozz már? Hol az a térkép?
   - Hát arra még nem teljesen jöttem rá… De annyit tudok, hogy Tibetben, egy templomban őrzi pár szerzetes.
   - TIBETBEN?
   - Miért? Mit hittél? Hogy az utcavégi villanyoszlop alá van ásva? Nem lehet minden itt, a szádban.
   - És mégis hogy jutok Tibetbe?!
   - Hallottál már a repülőről? Amúgy sietnék, mert ha Klaus is tud a térképről, ő is megy érte. Ezért erősítést is ajánlott vinni magaddal.
   - És mégis kit vigyek? Ismerek két vámpírt meg egy boszorkányt magamon kívül.
   - Hát igen, szar ügy…
   - Amúgy Tibetben van vagy ezer templom. Melyikben keressem?
   - Hát van három tippem. A három legnagyobb. A Dalai Láma mindegyiket személyesen látogatja, azokban a legnagyobb az őrség. Én ott kezdeném.
   - De azokba TV stábok meg turisták is járnak. Nem inkább egy eldugott helyre rejtették?
   - Túl sok Indiana Jones-t néztél, Linda. Van egy mondás. Ha valamit el akarsz rejteni, tedd a kirakatba. Na jó utat, én mentem. Ja, és ha visszértél keress meg! Még hasznos lehetek. És még valami: Zárd be az ajtót! – mondta, majd eltűnt.

Ennek a nőnek már megint sikerült a frászt hoznia rám. Úgy látszik, ez a specialitása. És mindig úgy távozik, hogy valami frappáns „tanáccsal” tudatja, mekkora senki vagy és mennyire lenéz. Bunkó egy nő, de imádom a stílusát. Őt biztos nem meri senki sem piszkálni. (Na jó, az eredetieken kívül.) És az is tetszik, ahogy játszadozik a pasikkal és az őrületbe kergeti őket. Talán megvan a vámpír-példaképem?
   Felhívtam Damont, hogy elújságoljam neki, amit Katherine mondott, de állandóan kinyomta a telefont. Megsértődött. Néha úgy viselkedik, mint egy nagyra nőtt óvodás. Rájöttem, hogy az egyetlen esélyem, hogy újra szóba álljon velem és hajlandó legyen segíteni, ha mégis visszaköltözök hozzá…