Zene: Michael Jackson - Thriller


- Most velem kell jönnöd! - mondta, miközben már a kezemnél fogva ráncigált kifelé.
   - Miért? Mi van? - kérdezősködtem, ahogy próbáltam kibontani a karom a szorításából.
   - Ma éjjel telihold. - Eddig mindig erőt és magabiztosságot sugárzó arca most gondterhelté vált. Félt

- Most velem kell jönnöd! - mondta, miközben már a kezemnél fogva ráncigált kifelé.
   - Miért? Mi van? - kérdezősködtem, ahogy próbáltam kibontani a karom a szorításából.
   - Ma éjjel telihold. - Eddig mindig erőt és magabiztosságot sugárzó arca most gondterhelté vált. Félt.

Szó nélkül követtem a kocsijához. Nem kérdeztem hova megyünk, gondoltam, majd úgyis kiderül és nem akartam felesleges kérdésekkel frusztrálni. Jóval a sebességhatár felett száguldoztunk a városban. Én körbe-körbe forgattam a fejem, idegesen, azt nézve, nem járőrözik-e arra valamilyen rendőr, de Damont láthatóan hidegen hagyták ilyen apróságok. Az erdőbe mentünk, ahol egy kisebb tisztáson parkoltunk le. Már nem bírtam a kíváncsiságommal, így muszáj volt megkérdeznem, hol vagyunk.
   - A sírnál, amiről meséltem. - rám sem nézett, miközben válaszolt, csak idegesen szedte a lábát. Már-már futólépésben haladtam, hogy a tempóját tudjam tartani. Elértük a sírhely bejáratát, mikor hirtelen egy alak lépett ki a bokrok közül.
   - Na melyiket akarjátok megmenteni? A szöszit, vagy a farkast? - kérdezte a férfi.
   - Tényleg azt hittétek, Klaus őrizetlenül hagyja a kis áldozatait? - ebből én semmit sem értettem. Megmenteni? Azért jöttünk? Kit raboltak el? Sok minden történhetett, míg én a városban voltam.

   - Ma nem lesz rituálé! - mondta idegesen Damon, majd a férfire támadt. Egy kisebb ütéstől az alak végigcsúszott az avaron, de mégis felpattant. Nem vámpír volt, ahhoz lassú. Damon újra támadt, de az alak felemelte a kezét, a nagy és erős vámpír pedig a földre rogyott jajveszékelve. - Ez egy boszorkány! - esett le a tantusz. Felvett egy vaskosabb ágat a földről, így már tudtam, hogy végezni akar Damonnal. Ezt nem hagyhattam, így mögé ugrottam és torkon haraptam, próbáltam olyan gyorsan szívni a vérét ahogy csak tudtam. Most nem táplálkoztam, most ölni akartam. Sajnos, kis próbálkozásom elég gyengére sikeredett, mire észbe kaptam, a faág már a combomba fúródott én pedig a földön feküdtem. Legalább támadásomnak annyi haszna volt, hogy megzavarja a boszorkányt, így Damonnak sikerült visszanyernie erejét. Ismét támadt, de a rohadék megint legyűrte. Már azon gondolkoztam, hogy itt a vége, ennyit sikerült élnem. Szívás. Hirtelen egy fülsüketítő puskalövés hangja rázta meg az erdőt, mire a varázsló holtan rogyott össze. A fák közül diadalittasan a pultos srác, Matt lépett ki, a gyilkos fegyverrel a kezében. Damon teljesen össze volt zavarodva.
   - Te mit keresel itt? Honnan tu...
   - Állj meg! - szakította félbe Damon monológját a srác, miközben a puskájával össze-vissza hadonászott. - Ne gyertek közelebb!
   - Hé haver! Mi veled vagyunk!
   - Ki volt ez? - kérdezte, miközben rám szegezte a fegyvert.
Ezt az alkalmat várta Damon. Kirántotta Matt kezéből a veszélyes tárgyat, majd nemes egyszerűséggel és egy laza suhintással leütötte vele.

   - Hé, most mentett meg, te meg leütöd? - vontam kérdőre felháborodottan.
   - Csend! Fatöltények... A srác ránk vadászott.

Ahogy ezt kimondta, már szaladt is le a sírkamrába, én meg utána.

   Lent Caroline és Tyler voltak a falhoz láncolva. Damon kiszabadította a lányt és intett, hogy mehetünk, de a szöszi nem akart Tyler nélkül távozni.

   - Nem hagyom itt!
   - Esteledik, és ma telihold van. Nem kockáztatok.
   - Hát nélküle én sem megyek sehova!
Damon erre nagyott sóhajtott.
    - Milyen gyorsan tudsz eltűnni? - fordult a sráchoz.
    - A családi pincéig kell eljutnom, ott lekötözöm magam.
    - Én segítek! - vágott közbe Caroline.
    - ...De nem bánjam meg! - mondta Damon, miközben letépte a láncokat Tyler kezéről.

Mire kiértünk már eléggé szürkület volt és Matt éppen tápászkodott fel a földről. Caroline nagyon ideges lett, mikor megtudta, mi történt vele, de nem volt időnk hisztire, fogtuk a srácot és siettünk ahhoz a pincéhez, amiről beszéltek. Teltek a percek és Tyler egyre rosszabbul lett. Nagy fájdalmai voltak és már járni sem tudott segítség nélkül. Tudtam, mivel jár egy vérfarkas harapás, így talán jobban féltem, mint Matt, pedig ő csak egy halandó itt közöttünk. Mikor már teljesen besötétedett, szegény farkas-srác nem bírt tovább ellenállni a hold erejének. A földre rogyott, miközben teste remegett a fájdalomtól. Szemei szinte sárgán izzottak, szemfogai kibújtak fogínyéből, csontja pedig láthatóan és hallhatóan sorra törtek el. Ez már az átalakulás volt. Üvöltött velünk, hogy meneküljünk, amíg tudunk, de Caroline nem akarta itt hagyni. Teljesen váratlanul Tyler nekünk rontott, szerencse, hogy Damon reflexei nagyon jók, így sikerült lefognia, mielőtt kárt tehetett volna bárkiben is. Hiába vergődött és küzdött, a vámpír szorításából nem szabadult. Damon arrébb hajította, ahol összeesett. Most már Caroline sem akart a közelben maradni, mind futni kezdtünk. Megegyeztünk, hogy a pincében torlaszoljuk el magunkat, mert ha az képes bent tartani a farkast, akkor kint is fogja.

   Mikor odaértünk, Damon közölte, hogy nem jön be velünk, mert elintézni valói vannak még az este folyamán. Mind tudtuk, ez mit jelent. Ma van a rituálé. Mérlegeltem, hogy vele menjek-e, vagy maradjak. Egy elmebeteg vérfarkas, akinek egy harapása is végzetes, vagy egy rituálé a világ legidősebb vámpírjával, aki egy vámpírt is fel akar áldozni? Egyik sem volt épp csábító, de a kevésbé végzetesnek tűnőt, a pincét és a farkast választottam. Damon elment, mi pedig lementünk és egy cellaszerű dologba zárkóztunk be édes hármasban. Erre alig volt időnk, mert a megvadult Tyler máris átverekedte magát minden elétáruló akadályon és a cellánk rácsainak rontott. Caroline-nal ketten fogtuk a láncokat, amivel az ajtót kitámasztottuk, Matt eközben a puskájába, mint az élete utolsó hajszálába kapaszkodott. Caroline próbálta nyugtatni Tylert, előhozni belőle az emberi énjét, de semmi eredménye sem volt. Órák teltek el így. Bár lehet, hogy csak 10-20 perc volt, de óráknak tűnt a fárasztó küzdés miatt. Majd mikor már azt gondoltam, nem lehet rosszabb...
   - Matt! Te vérzel? - kérdeztem feszülten.
   - Igen, megvágtam magam a ráccsal, de nem komoly.
   - Ki kell jutnunk innen! Ki kell jutnunk innen! - kezdtem el kétségbeesetten kiabálni.
   - Mért lett hirtelen ilyen sürgős? - értetlenkedett Caroline.
Mikor rám nézett, rögtön leesett neki. Szemeim vérvörössé váltak, az erek kiduzzadtak az arcomon, szemfogaim hegyén megcsillant a beszűrődő holdfény. Az éhség szinte elviselhetetlenné vált, a bennem lévő szörnyeteg megpróbálta átvenni felettem az irányítást. Már nem is foglalkoztam a rácsot döngető vérfarkassal, csak az evésen járt az eszem.
   - Úristen! Úristen! Linda nyugi! Mély levegő, és kifúj! Gondolj arra, ha most eszel, el kell engedned a láncot, és mind meghalunk!

Valószínűleg Matt is tudta, hogy hirtelen ő keltette fel az "érdeklődésemet", mert amennyire tudott távolabb húzódott tőlem. Tudtam, ha megtámadom, Tyler be fog törni és akkor mindhárman meghalunk. Talán ennek a tudatnak köszönhetően voltam képes fékezni magam. De vajon meddig?
   - Ki kell jutnunk innen! - kiáltotta most Caroline, mintha csak engem akart volna utánozni.
   - Lelövöm! - döntötte el Matt a kérdést.
   - Ne Matt! Ő Tyler!
   - Meg fog ölni minket!
   - LŐDD MÁR LE A FRANCBA, VAGY MIND ITT DÖGLÜNK MEG! - üvöltöttem torkom szakadtából, hisztérikusan, véget vetve a párocska vitájának. Matt erre végre cselekedett és beleeresztett egy golyót a farkasba, ami bezuhant a sarokba. Itt volt a lehetőség a menekülésre. Caroline megfogta a barátját és kirohant vele, én meg utánuk. Meg sem álltunk a Lockwood házig. Úgy döntöttem, nem kockáztatom meg, hogy egy légtérben legyek egy vérző emberrel, így elköszöntem tőlük, és futni kezdtem ki az erdőből, ahogy csak bírtam.

   Haza indultam, vagyis a Salvatore birtokra. Az járt a fejemben, hogy Damonnal sikerült meghiúsítanunk a rituálét, mindenki boldog és az igazak álmát alussza. A házba érve rá kellett jönnöm, hogy megint, milyen kis hülye, naiv voltam. Senki sehol, valószínűleg mégsem sikerült elrontanunk Klaus buliját. Gondolkodtam, hogy megkeressem-e őket, de gyorsan elvetettem az ötletet. Lehet, hogy gyáva vagyok, de ennyi izgalom nekem ma estére elég volt. Megittam pár tasak vért, lezuhanyoztam és elmentem lefeküdni. Kicsit bűntudatom volt, hogy míg a többiek épp talán az életükért küzdenek, én itthon eszegetek, zuhanyozok és pihenek, de ahelyett, hogy tettem volna valamit, nemes egyszerűséggel csak úgy kikapcsoltam az érzelmeim ezen részét. Minek kockáztassam az életem olyanokért, akiket három napja ismerek?