Zene: <nincs ajánlás>

Hirtelen egy nagyon furcsa érzésem támadt. Nem tudom megmagyarázni, mintha láttam, hallottam volna valakit, éreztem volna a bőre illatát és tapintottam volna, pedig senki nem volt a szobában...

. Mintha saját magamat éreztem volna valahol a házban, a testemen kívül. Egy göndör, sötét hajú lány száguldott le az emeletről, gondterhelt, ellenszenves arccal, mikor ránk pillantott. A felismerés mintha fejbevágott volna. Ő volt az akit az előbb éreztem! Megállt előttünk, szeme átfutott rajtam, majd, mintha ott se lennék, csak Damonnal foglalkozott.
   - Nem úgy volt, hogy hozol valami vámpírt? Ehelyett hoztál egy boszorkányt? - kérdezte rideg, ellenszenves hangon.
Úgy gondoltam, itt az ideje megszólalni. Bátortalanul beszédre nyitottam a számat.
  - Őőő... Én lennék a vámpír. Nem boszorkány vagyok.

  - Most szórakozol?! - förmedt rám a lány.
  - Nyugi Bonnie! Teljesen megzavarodtál ebben a hamvasztó házban? Ő a vámpír, akiről Elena írt.

  - Nem, ő egy boszorkány! - mondta akadékoskodva. - Éreztem, mikor a ház közelébe ért. Mintha egyek lettünk volna. Ilyet csak két boszorkány érez, mikor találkoznak.

Szóval az volt az az érzés. Tehát a boszorkányt éreztem, mikor beléptem az ajtón! De... ha ilyet csak két boszorkány érezhet, akkor én miért? És ha vámpír vagyok, akkor ő miért érez engem? Gondolkodtam magamban, míg mindketten engem bámultak.
  - Én akkor is vámpír vagyok, bebizonyítom. - mondtam, majd engedtem a szörnyetegnek, amit elnyomtam magamban. Éreztem, ahogy az erek a szemeim alatt kiduzzadnak, ahogy a szememet elönti a vér és a hegyes fogaim előtörnek az ínyemből. Miután meggyőződtem, hogy Bonnie látta ezt, ismét leküzdöttem magamban a vámpír énem.

A lány értetlenül, megdöbbenten meredt rám. - Ez csak egyet jelenthet. - suttogta, majd csukott szemmel mormolt valamit, mire egy hatalmas könyv repült a kezébe a polcról.

   - Gyertek be! - mondta. - A szellemek már nem bántanak senkit. - mosolygott Damonra.

Egy asztalhoz mentünk, ahol a lány kivett a könyvből egy összetűrt papírt, majd az asztalra terítve széthajtogatta. Egy óriás plakátszerű lap lett belőle, szinte nem fért el az asztalon sem. Valamiféle családfa volt rajta.

   - Mi a családneved? - pillantott rám.

   - Haward. - vágtam rá.

Keresgélni kezdett, majd a fa legfelső ágára bökött.

   - Ez az? - odahajoltam, hogy jobban lássam, amire mutat. Elámultam. Ott volt a nevem a lapon.

   - I-igen.
   - Ez a boszorkányok családjainak fája. - kezdte el magyarázni. - Ezen csak a legfontosabb boszorkány családok szerepelnek, hisz mind nem férne rá. A miénk is rajta van! - mondta mosolyogva, a Benett névre mutatva. - Na mindegy, szóval figyeljetek! - Elkezdte követni az ágazásokat az én családomtól, közben az ujjával jelezte nekünk, hol jár. Egyenesen a fa törzséig vezetett az út. Ennek a családnak nem tudtam elolvasni a nevét, mert valami rovásírással volt írva.

- Ez a boszorkányok ősi családja. Az első a boszorkányok között. Belőlük ágazott el az összes család. A további magyarázathoz hallanotok kell egy ősi mítoszt. - Ezután megfordult, ismét mormolni kezdett valamit, majd egy régi, vékony füzetecske landolt a kezében. Kinyitotta, majd olvasni kezdte:

   "A teremtés után jó pár évszázaddal az ősök létrehoztak három természetfeletti fajt, hogy ezek uralkodhassanak a földi létformák felett. Az elsők a hold, a másodikak a nap, a harmadikok a természet szolgái voltak. A harmadik faj azért hivatott létrejönni, hogy kordában tarthassa az első kettőt. Ám mikor a nap szolgáit megalkották, az ősök egy szörnyű hibát vétettek: nem vették észre, hogy a családban, mit átváltoztattak, egy tisztátalan vérű gyermek is volt. A gyermek apai ágon a hold szolgái közül származott, így az új egyed egy olyan erős lénnyé vált, mely magában hordozta az első és második természetfeletti faj képességeit. Miután a szörnyű tévedés kitudódott, a természet szolgáinak első családja átkot bocsátott a fiúra, amivel elnyomták a hold erejét. Mivel az átok nem volt sebezhetetlen, a természet őrzői az ősökhöz fordultak segítségért. Az ősök megígérték, hogy egy nap eljön egy tisztavérű gyermek, ki az őrzők közül való, majd halhatatlanná lesz, így képes lesz felvenni a harcot az idők végezetéig a gonosszal. Ő lesz majd az egyetlen, ki képes kioltani annak életét, anélkül, hogy ártatlanokat, vagy magát fel kellene áldoznia."

Bonnie befejezte az olvasást, majd ránk nézett. Én értetlenül álltam előtte és meg-megborzongtam a szörnyű történet hallatán, annak ellenére, hogy semmit sem értettem belőle. Damon valamit kapizsgált, de tekintete elég zavaros volt.
   - Látom, nem értitek. Elmagyarázom. - mondta, majd részletesen mesélni kezdett, hogy én is mindent megértsek. - A hold szolgái a vérfarkasok, akik csak teliholdkor képesek átalakulni. A nap szolgái a vámpírok, a természet szolgái a boszorkányok. Mint tudjuk, az első vámpírok valaha emberek voltak. Egy család. Őket valakik, ezek az ősök, alakították vámpírrá, de a családanya megcsalta a férjét egy vérfarkassal, amiből született egy fia, akit szintén vámpírrá alakítottak, így ez a gyerek egyszerre lett vámpír és vérfarkas is. Mint most már tudjuk, ez Klaus. - pillantott Bonnie Damonra. - A boszorkányok megátkozták Klaus-t, hogy a vérfarkas énjét elnyomják, és ne tudja használni. Mivel ezt az átkot meg lehet törni, és mint tudjuk, Klaus jelenleg ezen dolgozik, - ismét baljósan pillantott Damonra. - az ősi boszorkányoknak kellet egy B terv. A jóslat azt mondja, hogy eljön egy tisztavérű gyermek, ki az őrzők közül való, ez annyit tesz, hogy egy olyan boszorkány, aki az első boszorkányok egyenes ágú leszármazottja, és halhatatlanná válik, hogy küzdhessen Klaus-szal. Mind tudjuk, hogy a földön csak egy halhatatlan faj van, a vámpírok.
   - Tehát ez az egyenes ágú leszármazott boszorkány vámpírrá válik és egyszerre lesz boszorkány és vámpír is... - vágott közbe Damon.
   - Pontosan! - helyeselt Bonnie, majd folytatta. - A boszorkányok köztudottan nem válhatnak vámpírrá, a vámpírvérre ugyanis immunisak, azért, hogy ne támadjanak fel haláluk után. Úgy látszik, hogy a családfa egyeneságú tagjai kivételt képeznek...

   Ezután ránéztem a családfára. A családom, vagyis a Hawardok, pont a fa főágában voltak. Levontam a következtetést...

   - Én egyeneságú leszármazott vagyok... A jóslat rólam szól... - mondtam halkan, az asztalra meredve. Bonnie csak szó nélkül bólogatott. Damon törte meg a csendet, a maga szemtelen, érzéketlen módján.
   - Na akkor ennek örömére, Lindácska meghallgat még egy pici mesét Klausról, az eredetiekről, az áldozatról és Elena barátnőjéről. Addig Bonnie vesd be a hókusz-pókuszod Linda valamelyik gyűrűjén, hogy újra tudja süttetni a kicsi popsiját a strandon.

   - Mondtam már, hogy paraszt vagy? - vágtam a fejéhez cinikusan.
   - Ne erőlködj kicsi szívem, köztünk nem lesz semmi.
   - Mintha kellenél... - vontam vállat.
   - Na ebből elég! Elkezdeném. Add oda valamelyik gyűrűdet! - szakított minket félbe Bonnie. Azt adtam neki, amit apa vett nekem a szülinapomra. Ez a gyűrű nemcsak a 17. születésnapomra emlékeztet, hanem az újjászületésem napjára is...