A történet egy Linda nevű elkényesztetett 17 éves Los Angelesi lányról szól, aki vámpírrá válik. Nem tud semmit új énjéről, irányítani sem tudja, ezért Mystic Fallsba megy, hogy segítséget találjon. A legrosszabbkor érkezik: Klaus a városban van és az áldozati rituálét akarja végrehajtani. Linda bekapcsolódik az eseményekbe, eleinte mint inkább szemlélő, később viszont főszereplővé válik, egy jóslatból kiderül, hogy nem véletlenül változott vámpírrá és sokkal különlegesebb, mint akármelyik társa. Linda jelentheti az egyetlen reményt Klaus megölésére, így az ő figyelme is a lányra szegeződik...
Nem kell "HQ" oldal, de azért legyen igényes, szeressem/ismerjem a témát, legyen kedves a szerkesztő, legyen a lap minimum 1 hónapos, legyenek rendszeres, tartalmas frissek, és képpel legyek kint. Ennyi. ^^
url: vampire-notes.gportal.hu szolgáltató: G-Portal téma: The Vampire Diaries nyitás: 2011. 06. 15. szerkesztő: Candy társ szerk.: nincs
egyéb elérhetőségek:
Twitter: @LindaGagaHooker
Nyilatkozat: Az oldal nem áll semmilyen kapcsolatban a The Vampire Diaries című sorozattal, a szereplőkkel, vagy a CW-val, ez egy rajongói oldal. Ugyanakkor a weblap minden tartalma saját írás/fordítás (a hírek CSAK külföldi oldalakról származnak), ha mégsem, a forrás fel van tűntetve. Az oldalon található képek, szövegek, egyebek a szerkesztő tulajdonát képezik, visszaélni velük, eltulajdonítani őket TILOS!
Már elhagytuk Mystic Fallsot, de még mindig nem tudtuk, hova tartunk. Mind a négyen fáradtak és koszosak voltunk. Majd nekem támadt egy ötletem. - Tudom, hova mehetnénk. Bár kb másfél nap kocsival és nem biztos, hogy örülni fognak nektek.
- Hol ez a hely? – kérdezte Damon. - Az otthonom. – mondtam bátortalanul. - Menjünk Los Angelesbe? – kiáltottak fel mindannyian izgatottan. - Csak egy ötlet volt. Meg aztán anyáék ki lesznek akadva. - Ez egy nagyot jó ötlet, Linda! – nyugtatott Damon. - Hollywood! Jövök! – viccelődött Bonnie. - És majd bemutatsz a kis barátnőidnek is? - Ne is álmodozz róla, Damon! Belőlük nem eszel. - Pedig azt hallottam, hogy a Californiaiak ennivalóak. - Haha, vicces… Amúgy most komolyan figyeljetek rám, srácok, fontosat akarok mondani. – megköszörültem a torkom, készülve a nagy bejelentésre. – Tegnap este eljött hozzám Katherine. - Mi?! – háborodott fel Damon. - Nyugi! Szóval elmondta, hogy Klaust megölni egy különleges varázsigével lehet, ami le van valahova írva, de senki sem tudja hova, de van egy térkép, ami odavezet. - És hol a térkép? – kérdezte Alaric. - Hát igen, innentől lesz érdekes. Tibetben. - Hol?! Kiáltották megint kórusban. - És te olyan hülye vagy, hogy hiszel Katherinenek? – Damon hozta az akadékoskodó formáját. – Az a nő mindenkit átver! - Igen, hiszek, mert semmi oka sincs hazudni. Ugyanaz a célja, mint nekünk. - És ha Klaus felajánlotta neki, hogy elengedi, ha téged csapdába csal. - Nem hiszem, hogy olyan sokszor összefutottak. Amúgy Katherine nem hiszem, hogy belemenne egy ilyen alkuba úgy, hogy tudja, milyen megbízhatatlan Klaus. - És ha mégis? Katherinet nem lehet kiszámítani. - Lehet, de jelenleg ez az egyetlen nyom, amin elindulhatunk. Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés, én mindenképp megyek Tibetbe. Egyedül is ha kell. - Nem mész egyedül! – mondta Bonnie – én is megyek. - És én is – csatlakozott Alaric. Mind Damonra néztünk. - Naná, hogy megyek. Csak nem hagyhatok egy tini vámpírt, egy tini boszit meg egy halandót egyedül csapdába sétálni. - Köszi szépen! – öleltem át.
Hosszú volt az autóút, én és Damon vezettünk, mert mi kibírtuk alvás nélkül. Másnak dél környékén értünk L.A.-be. Itt már csak én vezettem, mert én ismertem a várost. A többiek végig az ablakra voltak tapadva, mint a kínai turisták, akik először járnak az államokban. Mindig nagyokat ámuldoztak, mikor egy-egy nevezetesség mellett mentünk el. A tengerpart, a Walk Of Fame, a Hollywood Records épülete, a filmstúdiók, vagy mikor megpillantották a Hollywood feliratot. Élveztem, hogy lehetek az idegenvezetőjük.
- Srácok, van még valami, amiben segítenetek kéne. - És mi az? – kérdezték egyszerre. - El akarom mondani anyáéknak, mivé váltam és miért kellett lelépnem. - Ebben biztos vagy? – kérdezte Damon. - Igen, de szeretném, ha inkább azzal segítenél, ha nem szólalsz meg. Tudjuk milyen érzéketlen vagy. - Kösz! Én is szeretlek. – mosolygott gúnyosan.
Befordultunk az utcánkba.
- Itt lennénk. Ebben az utcában lakik Rihanna, kettővel arrébb meg Paris Hilton. – hencegtem. - Nekem meg volt Paris. Nem nagy durranás az ágyban. És nagyon sikítozik. – jelentette be Damon. - Mi?! Megkúrtad Paris Hiltont?! – akadtunk ki mindannyian. - Vámpírként sok mindent elér az ember. – mosolygott. - És mikor? És hol? – kíváncsiskodtam. - Öt éve, mikor a francia Riviérán nyaralt. Kicsit be volt rúgva. - Köszönj be neki! – poénkodott Bonnie. - Nem emlékszik rám. - Ennyire felejthetetlen voltál öt éve? – ezt a poént nem hagyhattam ki. - Haha! Nem. Elfeledtettem vele.
Ráfordultunk a kocsibeállónkra. Mind kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé mentünk. Mikor odaértünk vettem egy nagy lélegzetet, mert a gyomrom összeugrott az izgatottságtól. Becsengettem. Kis idő múlva nyílt az ajtó. Anya volt ott és mikor meglátott, egy hatalmas pofont kevert le nekem. - Hol a jó büdös francban voltál?! Oké, írtad, hogy találtál lakást meg munkát, de mégis HOL?! És hogy képzelted, hogy csak így leléphetsz?! VAN FOGALMAD RÓLA, MENNYI ÁLMATLAN ÉJSZAKÁT OKOZTÁL NEKÜNK, APÁDDAL?! – majd hirtelen befogta, mikor meglátta, hogy nem vagyok egyedül. Végignézett minket, látta, hogy mind koszosak vagyunk, a ruháink cafatokban, és úgy nézünk ki, mint a csövesek a pláza mögött. - Jézus! Mi történt veletek? - Volt egy kis baleset… - mondtam bátortalanul. Bámult minket egy kicsit, majd ismét kérdezett. - Melyik a pasid? – pillantott Damonra és Alaricra. – És melyikőtök terhes? – nézett rám és Bonniera. - DE ANYA!! - Mi van? Ezért jöttetek nem? Abortuszra kell pénz. - Jófej az anyád. – röhögött Damon hátul. Erre vállba boxoltam. - Semelyikünk sem terhes és egyik sem a pasim. - Már megijedtem. Mert mindkettő túl idős is hozzád. - Viszont el kell mondanom valamit… Ami miatt kénytelen voltam elmenni. Apa itthon van? - Igen. - Akkor hívd a nappaliba, jó? – majd elindultunk befelé a házba. Damon viszont megakadt a küszöbnél.– Ja, igen! Anya! Behívnád az urat? - Behívni? - Nem szeretek olyan házba menni, ahova nem hívtak meg. – mosolygott Damon. - Na jó… - anya elég furcsán nézett rá. – Kérem, jöjjön be! - Köszönöm! – lépett be Damon is az ajtón.
Apa már nem úgy fogadott, mint anya. Mikor meglátott, a nyakamba ugrott és kiabált az örömtől. Aztán mindenkit bemutattam egymásnak. Anya hozott üdítőt meg csipszet, aztán leült közénk. - Nos? Miért is utaztál el szó nélkül? – kérdezte. Úgy döntöttem, hogy minél előbb túl legyek rajta, gyorsan elhadarom egy levegővel. - Nos… Anya, apa… Alaric egy vámpírvadász, Bonnie egy boszorkány, Damon egy vámpír, én meg mindkettő… - erre a szüleim hangosan felnevettek.
Én a vámpírgyorsaságomat használva elsuhantam a konyháig és vissza, majd lebegtetni kezdtem a csipszet. A szüleim szája tátva maradt, anya el is ejtette a kávéscsészét, amit a kezében tartott, a kéve meg mind a hófehér szőnyegre borult. - És még én vagyok érzéketlen! – tört ki hangos nevetésben Damon…