Zene: Porcelain Black - This Is What Rock 'n Roll Looks Like


Bepattantam a kocsiba és elindultam a Salvatore birtokra az éjszaka közepén. Még mindig hívogattam Damont, de továbbra sem méltóztatott felvenni a telefont. Ki voltam akadva. Mi az, hogy nekem nem veszi fel?! Ismét sikerült jól megharagudnom rá. Ezt minden nap sikerült elérnie. Az úton többször is arra gondoltam, hogy visszafordulok, de mégsem tettem, mert kellett a segítsége.

   Bekanyarodtam a birtok kocsi feljárójára, majd sietve igyekeztem a bejárathoz. Mikor odaértem, egy pillanatra megállt a szívem. Az ajtó be volt törve. Azonnal berohantam nappaliba. Az egész ház fel volt dúlva, a függönyök le voltak tépkedve, az asztal össze volt törve és vérfoltok voltak mindenhol. Kiabálni kezdtem Damonhoz, de nem jött válasz. Elkezdtem átkutatni a helyet. Minden helységben akkora káosz volt, mint a nappaliban, Mintha háborúztak volna a házban. Felmentem az emeletre, benéztem a szobákba, de sehol sem volt semmi. Nagyon féltem és nem értettem mi történhetett itt. Továbbra is kiabáltam, de most sem jött válasz. Ismét hívtam Damont, a telefonja viszont itt csörgött a lakásban, lent a földszinten. Lerohantam és meg is találtam a nappaliban. Világossá vált, hogy valami szörnyű dolog történt. A pincéből zajok szűrődtek fel, így elindultam lefelé. Összpontosítottam és már beszédet is hallottam.
   - Serif! Erősítést kérek a Salvatore házba! Itt van a másik! Ismétlem, itt van a másik! Vége. – suttogta egy férfihang, de nem Damoné.
Óvatosan közelítettem, nem tudtam, ki az és mit akar, így mindenre felkészültem. Amint bekanyarodtam a folyosó elágazásánál, láttam, hogy egy rendőr az. Rögtön lőni kezdett rám, de visszahúzódtam a fal mögé. A földre hulló töltényekről megállapítottam, hogy fagolyók, így már tudtam, hogy egy vámpírvadásszal állok szemben. Volt mellettem egy régi asztal, azt felé hajítottam, majd gyorsan utána ugrottam. Sikerült meglepnem a rendőrt és elvenni a pisztolyát. A másik kezével viszont egy injekciós tűt emelt a magasba. Éreztem a szagán, hogy vasfű. Kicsavartam a kezéből, majd a falhoz vágtam a férfit.
   - Hol van Damon?!
   - Nem szeded ki belőlem.
Ekkor elöntötte az agyamat a düh, és egy egyszerű mozdulattal kitörtem a nyakát. Utána szidtam magamat, mert talán ha kicsit kínoztam volna, elárulta volna, de most már mindegy volt. Sietnem kellet, hiszen már biztos jött az erősítés. A kocsimat otthagytam, a hátsó ajtón menekültem ki és elbújtam a fák közé. Láttam, ahogy egy csomó rendőrautó fordul be a házhoz, és vagy egy tucat rendőr ugrik be az ajtón és az ablakokon. Ennyi elég is volt, úgy döntöttem, gyorsan eltűnök.

Ahogy az utcán rohantam, felhívtam Bonniet, és elmeséltem neki mindent, és hogy valószínűleg most engem is köröznek. Mondta, hogy menjek fel hozzájuk, ott elrejt, de nem fogadtam el, meg akartam találni Damont. Akkor felajánlotta, hogy segít, egy varázslattal megkeresi. Én addig felhívtam Caroline-t is, hogy nem tudja-e, mit művel már megint az anyja.
   - Szia Caoline!
   - Szia Linda! Mond!
   - Hol vagy most?
   - Ő… Nem vagyok a városban, anya elküldött pár napra a nagyiékhoz. Miért?
   - Mert a drága anyád elfogta Damont és engem is köröztet!
   - Úristen! Várj, hazamegyek!
   - Ne! Anyád valószínűleg azért küldött el, mert ki akarják irtani a vámpírokat és nem akarta, hogy téged is elkapjanak.
   - Csak hívd fel és mondd neki, hogy engedje el Damont és állítsa le magát!
   - Oké! Szia!
Alig tettem le a telefont, már hívott is Bonnie
   - Na?
   - Megvan. A rendőrőrsön van.
   - Oké, köszi, megyek oda!
   - Várj, Linda! Nem sétálhatsz be oda egyedül! Várj meg a parkolóban, odamegyünk Alaric-kal!
   - De akkor nagyon siessetek!

Ahogy az utcán mentem, egy rendőrautó jött velem szembe, majd mikor mellém ért, megállt. Két rendőr szállt ki, az egyiknek egy iránytű volt a kezében, ami felém mutatott. Már vették elő a pisztolyt és az injekciós tűt, de gyorsabb voltam. Az egyik mögé ugrottam és elharaptam a torkát, kikaptam a kezéből a pisztolyt és lelőttem vele a másikat. A rádiójukon épp beszéltek. – Hé srácok? Miért álltatok meg? Megvan a lány? Már csak azt kell elkapni, a többi már megvan. – Már biztos volt, hogy a város összes rendőre és a városalapítók kizárólag rám vadásznak. De hogy értették, hogy a többi megvan. Nem csak Damont kapták el? Innentől kezdve óvatosabban közlekedem, bujkálva haladtam az utcán. Végre elértem a rendőrőrs parkolóját. Elbújtam egy kocsi mögé és vártam Bonniékat. Mikor megérkeztek, intettem nekik, hogy hol vagyok.
   - Szia! A rendőrök begyűjtik az összes vámpírt a városban. Különleges iránytűkkel járőröznek, és vasfüvet itatnak mindenkivel. Aki gyanús, azt elkábítják. – suttogta Bonnie, miközben ő is és Alaric is bebújtak mellém a kocsi mögé.
   - Tudok róla. Eddig kétszer próbáltak ma már megölni.
   - És? Mi a terv, hölgyeim? – kérdezte Alaric.
   - Én már kitaláltam. – mondtam magabiztosan. – Ájultnak tettetem magam, Alaric meg bevisz engem, hogy ő kapott el.
   - És ha kérdezik, hogy én ki vagyok?
   - Megmondod, hogy egy vámpírvadász vagy és Mrs. Lockwood fogadott fel, mert a rendőrség nem végzi rendesen a munkáját.
   - Ez jól hangzik. – nevetett Alaric.
   - Na szóval, odaviszel engem Damonékhoz, és ekkor jön Bonnie a képbe. Bonnie, te bemész a recepcióra, hogy valami ismerősödet keresed, mert úgy hallottad, ide hozták be. Mikor Alaric ír neked egy sms-t, hogy mehet, hatalmas tüzet csinálsz az irodában. A rendőrök nagy része a tűzzel lesz elfoglalva, páran maradnak őrizni a vámpírokat. Akkor akcióba lépek, Alaric kiengedi a többieket, kinyírjuk a zsarukat és kijövünk.
   - Jól hangzik, de próbáljátok nem kinyírni a zsarukat. – mondta Bonnie – Ők emberek. De amúgy jó tervnek tűnik.
   - Megoldható. – egyezett bele Alaric is.
   - Na jó, akkor csináljuk! Miután bementünk, Bonnie, te akkor indulj! – adtam ki a parancsot.

Aalaric felkapott, és elindult velem befelé. A bejáratnál álló rendőrök felismertek és felénk futottak.
   - Gyorsan, nyisd az ajtót! – kiabálta Ric. – Bármikor magához térhet! – a rendőrök tették, amit mondtak nekik, beengedtek minket és az alaksor felé irányítottak. Mikor leértünk, kinyitottak egy ajtót, hogy oda kell engem betenni. Alaric meg is tette, aztán kiment és bezártak. Végre felkelhettem. Körülnéztem, hat ájult vámpírt pillantottam meg, és Damont. Rögtön odafutottam hozzá. A kabátomban elrejtettem egy véres tasakot, azt most előszedtem és megitattam vele. A vér megtette a hatását, a fiú felébredt.

   - Linda… - mondta a nevem félig kómásan.
   - Nem csak te tudsz életet menteni. – mosolyogtam – na kellj fel, sietünk. A többieket itt hagyjuk?
   - Ja. Nekem nem kellenek.
   - Bunkó vagy, mint mindig.
   - Linda, ne kezd el, mert nem megyek veled sehova!
   - Ezzel csak magadnak ártasz. – nevettem fel hangosan.

Sikolyokat hallottunk fentről, az emberek kiabálták, hogy tűz van. Mindenki össze-vissza rohangált, csak a lépések zaját lehetett hallani. Az ajtótól is távolodtak el valakik.
   - Szép volt, Bonnie! – jegyeztem meg halkan.
   - Bonnie is itt van?!
   - És Alaric is.

Alig hogy ezt kimondtam, jött egy sms-em Rictől. „Nem tudom kinyitni az ajtót, mert a tűz miatt a rendőrök felkísértek és kivezettek az épületből.” Semmi probléma. Gondoltam magamban. Mondtam Damonnak, hogy álljon hátrébb, felemeltem a kezemet, koncentráltam és kirobbantottam az ajtót a helyéről. Az előtte álló két rendőrt is vitte magával a robbanás.
   - És most futás! – kaptam el Damon kezét, és futni kezdtem vele fel a lépcsőn.
A folyosón egy kisebb csapat vámpírvadászba ütköztünk, de ketten hamar végeztünk velük. Nem a főbejárat felé vettük az irányt, hanem egy kis ablakon át menekültünk. A parkolóban állt Alaric és Bonnie a kocsival. Bepattantunk és igyekeztük minél hamarabb elhagyni a környéket. Nem tudtuk, hova menjünk, mert a város nem volt biztonságos…