Zene: Bruno Mars - Grenade


Másnap reggel úgy riadtam fel, mintha bombariadó lett volna. Felpattantam, körülnéztem a szobámban és arra gondoltam, hogy a tegnapi nap csak egy borzasztó rémálom volt. Lassan tudatosult bennem, hogy sajnos nem álmodtam.

 Rögtön Damon szobájába siettem, hogy megnézzem, hazaért-e már. Ez volt a reggel második csalódása: az ágya még mindig érintetlen volt, semmi jele annak, hogy itt járt. Nagyot sóhajtottam, majd csalódottan és letörve a fürdőmbe mentem, lezuhanyoztam és igyekeztem valami szalonképes, emberi fejez varázsolni magamnak. Miközben öltözködtem, Elena jött be a szobába.
   - Szia Linda!

   - Jó reggelt! Hogy vagy?

   - A körülményekhez képest... -a "jól" szót már nem volt szíve kimondani. - Igazából azért ugrottam be, hogy szóljak, ma lesz egy "Elfújta a szél" témájú esemény a főtéren. Nem szabad begubóznunk, ezért mind elmegyünk kikapcsolódni és felejteni kicsit.

   - Sajnálom Elena, de nem sok kedvem van most kikapcsolódni.
   - Damon miatt aggódsz. Igaz? Mert nem aludt itthon. Nos semmi baja, reggel feljött hozzám bocsánatot kérni. Kutya baja, csak szégyelli magát.

Tudtam, hogy Elena nem tud a vérfarkas harapásról, ezért nem is mondtam semmit, csak legyintettem egyet.

   - Örülnék, ha velünk tartanál ma. Minél többen vagyunk, annál könnyebb. - folytatta.
   - Na jó... Egy kis mozizás sosem árthat... - sóhajtottam.
   - Remek! Esetleg nem akarsz meginni egy kávét a Grillben? Azt hiszem ránk fér...

   - Persze, menjünk! - egyeztem bele, majd belekaroltam a lányba és elindultunk lefelé. - Tettessük, hogy az életünk csupa rózsaszín és varázslat! - jegyeztem meg, mikor kiléptünk a házból. Elena arcán egy kis gondterhelt mosoly jelent meg, majd ilyen gyorsan el is tűnt.

A kávé után kimentünk a főtérre piknikezni, ahol Bonnie, Jeremy és Caroline vártak ránk. Nem ígérkezett ez életem legjobb délutánjának, de úgy voltam vele, hogy megpróbálom a legjobbat kihozni az egészből. Elbeszélgettünk és hülyéskedtünk, eszegetünk, én inkább csak a kis boroskólának álcázott kólával kevert vérecskémet iszogattam az üvegemből, már-már el is feledtünk minden bajt, ami minket ért az utóbbi napokban. Pedig baj az volt bőven. Elena és Jeremy elvesztették a nagynénjüket és a nagybátyjukat, nos, Elena valójában az apját, Carolinet kidobta Matt, mert nem kell neki egy vámpírbarátnő, én meg halálra izgultam magam Damon miatt.

   Az "idilli" pillanatot Stefan szakította félbe, aki elég savanyú arccal jelent meg a piknikterítőnknél. Félrehívta Elenát, hogy beszélhessenek. Gondoltam, hogy most mondja el neki, mi történt Damonnal, ezért nem is figyeltem oda, nem akartam hallani ismét a történetet. Majd hirtelen a pár bejelentette, hogy egy kis időre elmennek. Én ott maradtam a többiekkel, ha már így belelendültünk a piknikbe.

   Körülbelül másfél óra múlva Stefan telefonált Bonnienak, hogy a rendőrök betörtek a házba, Elenát az őrsre vitték, Damon kiszökött a városba és nagyon rosszul van a harapás miatt. Valószínűleg haldoklik. Összeugrott a gyomrom a rettenettől, úgy éreztem, azonnal meg kell találnom, így meg sem vártam, míg Bonnie kitalál valami tervet, fogtam magam és futni kezdtem. Hogy hová, azt nem tudtam, csak a célra koncentráltam: meg kell találnom! Végigjártam a várost, de sehol semmi. Kétségbe esetten zokogni kezdtem egy fa tövéhez borulva. Caroline küldött egy sms-t, hogy Damon és Jeremy a Grillben vannak. - Hála Istennek! - sóhajtottam, miközben már rohantam is hozzájuk.

   A kávézóba lépve először csak Carolinet és Bonniet pillantottam meg, amint egy földön fekvő ala fölé hajolnak, majd felfedeztem a fekvő fiút is. Jeremy hevert ott vérbe fagyva. Caroline próbálta itatni a vérével, de a srác meg sem mozdult. Halott volt. Alaric is befutott a helyre, majd abban a pillanatban ő is lesápadt, akárcsak én. A serif idegesen járkált fel és alá, nem tudta mi tévő legyen. Bonnie szinte könyörögve kért engem és Alaricot, hogy vigyük Jeremyt a boszorkány házba, ott tud neki segíteni. Nem vártam Alaricra, felkaptam a fiút és futni kezdtem vele. - Gyertek utánunk kocsival! - kiálltottam még egyet hátra, majd eltűntem a szemük elől. Minden erőmet bevetve rohantam Jer-rel át a városon, az erdőn, a mezőn, egészen a házig. Ott óvatosan lefektettem, így vártam Bonniékat. Mikor megérkeztek átadtam nekik. - Engem itt nem látnak szívesen, így nem mehetek be. -mondtam. Remélem sikerül feléleszteni. Nekem viszont meg kell találnom Damont. - amint ezt kimondtam, már úton is voltam vissza, a főtérre. Ennyit én még életemben nem futkoztam, mint ezen a napon, de nem érdekelt, csak őt akartam látni. Ismét több órányi keresés után sem találtam a nyomára. Már lassan hajnalodott. Nekem miért nem jön sosem össze? Utolsó reménysugárként beugrott, mi van, ha már otthon van? Így hát elindultam a Salvatore birtokra.

   Az emeletről hangokat hallottam, így gyorsan felsuhantam. Damon hálószobája előtt meg kellett torpannom, mert a résnyire nyitva hagyott ajtón láttam, ahogy Elena és ő épp komoly beszélgetést folytatatnak az ágyon. Ki vagyok én, hogy ezt megzavarjam? Csak ácsorogtam ott és leskelődtem, mint egy óvodás.

   ...- 1868-ban kellett volna találkoznunk... Kedvelted volna, amilyen voltam.

   - Én most is kedvellek, Damon... Azt, aki ma vagy.

Ennyit sikerült elkapnom a beszélgetésükből. Majd Elena lassan a férfihez hajolt és megcsókolta. Abban a pillanatban a szívem ezernyi darabra hullott. Könnyeimmel küszködve, lélegzet visszafojtva figyeltem őket tovább. Düh és csalódottság öntötte el az agyam.

   Leskelődésemet egy gúnyos női hang szakította félbe: - Nem illik ám leskelődni!

Megfordultam és mintha Elenát láttam volna. De az lehetetlen, hisz ő ott fekszik az ágyon. Ekkor esett le. Ő csakis Katherine lehet. Ezek szerint Klaus elengedte.

   - Na mit hoztam? - kérdezte egy kis üvegcsét lóbálva, miközben szabályosan rárontott a szobában lévőkre. Elena arcán láttam a meglepődést és az összezavarodottságot. Arrébb húzódott, amíg Katherine Damon fölé hajolt, majd a szájához emelte a fiolát.

   - Gyerünk igyál! - a fiú éppen hogy belekortyolt, ennyire volt ereje.
   - Szabad vagy. Mégis idejöttél? - suttogta Kat-hez.

   - Tartoztam eggyel. - mosolygott a lány, miközben lemászott az ágyról.

   - Stefan hol van? - kérdezte feszülten Elena.
   - Biztos, hogy érdekel? Épp ezért fizet. - bökött Katherine az elixírre. - Kész volt hátrahagyni mindent a testvéréért. Még téged is, Elena.

Damon már láthatóan jobban volt, már fel is tápászkodott az ágyon. Végignézett mindhármunkat. A három lányt, akik csak miatta voltak a szobában. Katherine úgy gondolta, még egy jó tanáccsal látja el Elenát, a maga flegma módján.
   - Ne feledd! Nem baj, ha mindkettőt szereted. Én is ezt tettem. - ezzel megindult, hogy elhagyja a szobát, de a küszöbnél belém ütközött.

   - Ja igen! Majdnem elfelejtettelek. Linda, igaz? Klaus üzeni, hogy nagyon kíváncsi rád és alig várja, hogy találkozzatok. Elijah részletesen beszámolt a kis vámpír-boszi keverékről. Itt egy tanács neked is, Linda: Fuss, amíg még tudsz és van hová! - mondta, majd eltűnt a folyosón...