A történet egy Linda nevű elkényesztetett 17 éves Los Angelesi lányról szól, aki vámpírrá válik. Nem tud semmit új énjéről, irányítani sem tudja, ezért Mystic Fallsba megy, hogy segítséget találjon. A legrosszabbkor érkezik: Klaus a városban van és az áldozati rituálét akarja végrehajtani. Linda bekapcsolódik az eseményekbe, eleinte mint inkább szemlélő, később viszont főszereplővé válik, egy jóslatból kiderül, hogy nem véletlenül változott vámpírrá és sokkal különlegesebb, mint akármelyik társa. Linda jelentheti az egyetlen reményt Klaus megölésére, így az ő figyelme is a lányra szegeződik...
Nem kell "HQ" oldal, de azért legyen igényes, szeressem/ismerjem a témát, legyen kedves a szerkesztő, legyen a lap minimum 1 hónapos, legyenek rendszeres, tartalmas frissek, és képpel legyek kint. Ennyi. ^^
url: vampire-notes.gportal.hu szolgáltató: G-Portal téma: The Vampire Diaries nyitás: 2011. 06. 15. szerkesztő: Candy társ szerk.: nincs
egyéb elérhetőségek:
Twitter: @LindaGagaHooker
Nyilatkozat: Az oldal nem áll semmilyen kapcsolatban a The Vampire Diaries című sorozattal, a szereplőkkel, vagy a CW-val, ez egy rajongói oldal. Ugyanakkor a weblap minden tartalma saját írás/fordítás (a hírek CSAK külföldi oldalakról származnak), ha mégsem, a forrás fel van tűntetve. Az oldalon található képek, szövegek, egyebek a szerkesztő tulajdonát képezik, visszaélni velük, eltulajdonítani őket TILOS!
Attól féltem, hogy jelentenek egy kocsi lopást és akkor mindenki rászáll az autómra, így írtam nekik egy sms-t, hogy én jártam a házban és csak a cuccaimért ugrottam be. Ezzel talán meg is nyugtattam őket, hogy élek és virulok. Betápláltam Mystic Falls-ot a GPS-be és arrafelé vettem az irányt...
Egész éjjel vezettem, jó sok utat tettem meg. Éjjel sajnos elég unalmas volt a táj, nem sok mindent láttam. Annyira gyorsan oda akartam érni, hogy észre sem vettem, hogy hajnalodott. A felkelő nap első sugarai áttörtek a távoli dombok mögül és az arcomba világítottak. Már megint égni kezdtem. Gyorsan lehúzódtam az út szélére, miközben ordítottam a fájdalomtól és káromkodtam. Kiraktam az elakadásjelzőt és gyorsan lebújtam a lábtörlőhöz. Belenyugodtam, hogy sötétedésig most itt fogok kucorogni. Úgy döntöttem, kihasználom a rengeteg időmet és mindenkivel tudatom, hogy jól vagyok. Elővettem a laptopom és felmentem msn-re. Legalább ötven embernek kellett magyarázkodnom és valami mesét kitalálnom, hogy mért léptem le Los Angelesből. Azon is gondolkodtam, hogy ha most látna valaki, biztos jól kiröhögne. Egy lány az országúton, a kocsija lábtörlőjén kucorogva laptopozik. A délutáni órákban egy kocsit hallottam lehúzódni az útról. Imádkoztam, hogy ne ide jöjjön. Ha Isten létezik, engem nagyon utálhat… Egy rendőr kopogtatott a kocsi ajtaján. Nagyon megijedtem. Kinyitotta az ajtót és el kezdett valamit magyarázni, hogy apa körözteti a kocsit, meg engem és hogy menjek vele a legközelebbi őrsre. A túlélési ösztön és a vérszag ismét kihozta belőlem a pszichopata állatot. Újra igénybe vettem a különleges képességemet, amivel embereket irányítok: - Most azt teszed, amit mondok és válaszolsz mindenre, amit kérdezek. - Most azt teszem, amit mondasz és válaszolok mindenre. - Jó! Van más is a rendőrautóban? - Igen, a társam. - Szóltatok már a központnak, hogy megálltatok? - Még nem. - Jó! Most menj vissza a kocsihoz, lődd le a társadat és gyere vissza!
A rendőr egy szó nélkül visszament a kocsijukhoz, egy lövést halottam, majd visszajött rezzenéstelen arccal, kis vérfoltokkal a ruháján. - Most ülj vissza a kocsidba, hajts a mező közepére és lőj bele a tankba, de közelről, hogy a robbanás veled is végezzen! – a rendőr elment, halottam a kocsit elhajtani, majd egy negyed óra múlva a távolból két lövést és egy nagy robbanást. Megint utáltam magam, de muszáj volt ezt tennem, mert ha szóltak volna a központnak, akkor még több egységet küldtek volna ide. A hullákat muszáj volt eltűntetni, mert két halott rendőr az országúton sok mindenkinek szemet szúr. Mivel a nap épp nem velem van, sőt meg akar sütni, én nem tudtam eltűntetni őket, így ezt rábíztam a biztosúrra.
Pár óra múlva besötétedett és végre indulhattam tovább. Most óvatosabb voltam, így beállítottam egy ébresztőt hajnali 4-re, hogy legyen időm elbújni a nap elől. Már csak párszáz kilométerre voltam a céltól, mikor „ébresztett” a telefonom. Nem volt semmi félreeső hely ahol megállhatnék és nem akartam még egy napot az út szélén tölteni, hátha jön még egy rendőr. Előttem elég messze volt egy kis erdőszerű rész, így gondoltam, ha beletaposok, odaérek még nap előtt. Hála Istennek sikerült. Lekanyarodtam egy kis erdei úton, beparkoltam a kocsit pár bokor közé, hogy elrejtsem és nagyokat sóhajtottam, hogy ismét jön egy unalmas nap. Bosszantott, hogy egy alig három napos út hat napomba kerül, mert csak éjjel lehetek úton. Már bántam, hogy azt a rendőrt nem fogtam be inkább sofőrnek.
Jó sűrű erdő volt, a napsugarak csak pár helyen szűrődtek át a lombokon, így úgy döntöttem szívok egy kis friss levegőt és sétálok kicsit. Nagyon gyönyörű volt minden, kellemes idő volt, lefeküdtem az avarra és bámulta a lombkoronát. Becsuktam a szemem és csak a hangokra figyeltem. Hallottam a madarak csiripelését, a levelek susogását, a távolban lépkedő őzek, vagy talán szarvasok lépteinek zaját és… sajnos… a rohadt bogarakat is. De nem foglalkoztam a kis dögökkel, csak pihentem. Az új életemben először éreztem elégedettséget. Már-már boldogságnak mondanám. Elfelejtettem minden problémámat, csak a kellemes szellőre gondoltam, ami simogatta az arcomat. Hirtelen patás lépteket hallottam a közelemben. Felnéztem, és egy őzet láttam magam előtt. Olyan kis aranyos volt, hogy kihozta belőlem az óvodás kislányt, meg akartam simogatni. Ezt az idilli képet egy mocskos gondolat szakította félbe. Vajon olyan finom lehet, mint amilyen cuki? Bántott a gondolat, de már pár napja nem ettem és kezdtem kiszáradni. Aztán a vérszag hatása ismét átvette felettem az uralmat és rávetettem magam az őzikére. Mikor ismét „ember” lettem, megsirattam szegényt. Jobban sajnáltam szegény állatot, mint az embereket. Hiszen olyan kis védtelen volt és aranyos, de azok az emberek a sikátorban bántani akartak, a rendőrök haza akartak hurcolni és fegyverük is volt. Őket már nem is sajnáltam. Megérdemelték, amit kaptak. De ez a szegény őz… Rosszkor volt rossz helyen.
Végre besötétedett, indulhattam tovább. Bepattantam a kocsimba és visszatértem az országútra. Ha gyorsan megyek, még ezen az éjjelen odaérek Mystic Falls-ba, gondoltam, így jóval a sebességhatár felett mentem. Hajnali háromra áthaladtam a várost jelző táblán. – Na végre itt vagyok! – gondoltam magamban, de nemsokára jön fel a nap, így búvóhelyet kellett találnom…