Zene: Ne-Yo - Beautiful Monster


Mikor felébredtem már nappal volt. Egy lerobbant garzonlakásban találtam magam. A falakon felhólyagosodott tapéta, a parketta is repedezett volt. A behúzott sötétítő függönyök széleinél szűrődött be egy kis napfény, ami bevilágította a helységet.

  - Csak álmodtam? – gondoltam magamban. – De akkor hol vagyok? Biztos valami pasi ágyában kötöttem ki. – Hirtelen megcsapta az orromat valami elképesztően édes, étvágygerjesztő illat. Nagyon éhes lettem és a torkom is ki volt száradva. Feltápászkodtam a rozzant ágyról, amiben feküdtem, majd körülnéztem, az illat forrását keresve. Döbbenten eszméltem rá, honnan jött a szag.  Szívem összeszorult, nagyon megijedtem. Az ájulás kerülgetett. A sarokban egy hatalmas vértócsa közepén egy férfi hullája hevert. Nem rég halhatott meg. Arcomat a kezembe temetve rémülten álltam, nem értettem mit keresek itt és, hogy mi történt velem, vele. Talán én öltem meg? Minden egyes levegővételnél egyre több illatanyagot nyeltem és egyre kínzóbb lett az éhség. Már nem is érdekelt a hulla, csak az evésre tudtam gondolni. Majd hirtelen teljesen elborult az agyam, a tetemhez ugrottam, a nyakába haraptam és szívni kezdtem a még benne maradt vért. Aztán, mintha csak parancsszóra történt volna, ismét „normális” lettem. Abban a pillanatban belémnyilalt a gondolat, hogy én épp most ittam egy halott ember véréből. A hányinger kerülgetett, rettegtem saját magamtól, hogy mi lett belőlem. Zokogni kezdtem.                     
  Pár perc múlva megszólalt a telefonom. Apa hívott. Nem akartam felvenni, hiszen nem tudtam, hogy a mostani állapotomban hogy fogok neki válaszolni, de muszáj volt.
  - Linda hol a francban vagy?! Már délután három van és te még nem vagy itthon! Le kellett mondanom a Hawaii utat az utolsó pillanatban!
  - S-s-sajnálom apa, csak tegnap este rosszul lettem és… és itt aludtam Sarah-nál.
  - Tényleg? Ott aludtál? Akkor hogy lehet az, hogy Sarah itt ül mellettem a kanapén és tanácstalanul hívogatja a közös barátaitokat, hogy hol lehetsz?! Biztos már megint valami vadidegen pasi ágyában vagy! Nem tudom, mikor vált az én kislányomból egy ekkora ribanc?! Azonnal gyere haza!
  - É-én most nem… mehetek haza, apa… Most le kell tennem.
  - Mi az, hogy nem jöhetsz haza? Ha most leteszed, akk…
Kinyomtam a telefont. Most már végkép nem tudtam mit csináljak. Az ágyra zuhantam és sírni kezdtem, megint. Sikerült álomba sírnom magam. Mikor felébredtem, még mindig világos volt. A telefonomra néztem, kinyomtam a 22 nem fogadott hívást mutató kis ablakot és rádöbbentem, hogy nem „még mindig” van világos, hanem már megint világos van. Már két nap telt el a buli éjszakája óta. Kikecmeregtem az ágyból és az ablakhoz mentem, hogy megnézzem hol is vagyok. Talán látok valami ismerős utcát. Amint elhúztam a sötétítő függönyt, elviselhetetlen égető érzést éreztem az egész testemen. A bőröm füstölni kezdett és felhólyagosodott, már szinte izzottam. Egy hatalmas sikoly hagyta el a számat, visszarántottam a függönyt és a földre zuhantam. Sikítottam és sírtam egyszerre a fájdalomtól, a padlót kapartam és vergődtem. Majd hirtelen a fájdalom abba maradt és a sebeim begyógyultak. Zihálva hevertem a padlón és értetlenül vizsgáltam a bőrömet.

  Órák teltek el azzal, hogy ki-kidugdoztam a kezemet a fényre és megpróbáltam minél tovább ott tartani, hátha hozzászokik és nem ég tovább, de nem ment. Rájöttem, hogy ezt a nap okozza. Arra is hogy miért. A különös álom a buli utánról a nővel a sikátorban, az idegen lakásban való ébredés, a hulla, a vérivás és az égető napfény. Az a vámpír nem is álom volt. Tényleg megtámadott és most én is azzá váltam… Vámpír vagyok…

  Sok időbe telt hozzászoktatni magam ehez a gondolathoz, nem is nagyon sikerült. Többször is elbőgtem magam, vagy kaptam dührohamot és nem akartam elhinni az egészet. Amíg kint sütött a nap, nem mehettem sehová, így bekapcsoltam a TV-t. Épp a hírek mentem a CNN-en:
 
 - Los Angelesben április ötödikén hajnalban eltűnt egy 17 éves lány, aki egy szórakozóhelyről ment haza. Szüleinek egyszer sikerült elérniük telefonon, akkor a lány annyit mondott, nem mehet haza és letette a telefont. Azóta sem lehet elérni a 17 éves Linda Hawardot, aki mellesleg a nagymenő Californiai clubtulajdonos, George Haward lánya. A szülők rögtön emberrablásra gyanakodtak és értesítették a hatóságokat. A rendőrség nagy erőkkel keresi az eltűnt tinédzsert. Mr Haward 500 dollárt ajánlott fel bárkinek, aki friss információval tud szolgálni a lányról. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy amennyiben az esetleges emberrabló vagy rablók váltságdíjat követelnek, akármennyit hajlandó fizetni, csak ne essen Lindának semmi baja.

 - Na erre most ledöbbentem. Nagyon megijedtem és szegény szüleimet sajnáltam. Vajon mit érezhetnek most? Le kell valahogy nyugtatnom őket... Hirtelen egy másik hírre figyeltem fel.

 - Különös gyilkosságsorozat kezdődött egy Philadelphiai kisvárosban, Mystic Falls-ban. Három táborozó és két tizenéves vesztette életét a közeli erdőben. A gyilkosságokért valószínűleg valamilyen állat felelős. A természetkutatók döbbenten állnak az esetek előtt, hiszen a holtesteknek semmi bajuk sem esett azon kívül, hogy mindegyikük nyakán különös harapásnyomok vannak. A halál oka mindegyiküknél súlyos vérveszteség. A hatóságok tehát egy olyan állatfajt keresnek a területen, ami nem falja fel az áldozatát, hanem kivérezteti azt. A rendőrség megkérte a környék lakóit, hogy nem menjenek az erdőbe, vagy a városon kívüli elhagyott helyekre és főleg ne egyedül. Még egy fontos információ: az állat valószínűleg csak éjszaka vadászik, mert az összes áldozat halála az éjszakai órákban állt be.

  - Ezen elgondolkodtam. Túl sok az összefüggés. Harapások a nyakon, vérveszteség, éjjeli támadások, ez csak vámpír lehet. Tehát akkor ebben a Mystic Falls-ban vámpír vagy vámpírok élnek. Nekem midenféle segítségre szükségem van, hisz semmit nem tudok a jelenlegi állapotomról. Talán ők segíthetnek, oda kell mennem. A szüleim megnyugtatására írtam nekik egy sms-t, mivel személyesen nem akartam beszélni velük:

  Sziasztok! Semmi bajom sincs, nem raboltak el, nyugodjatok meg! Majd egyszer mindent el fogok mesélni, de most magányra vágyom, ne kerestessetek. Én most elmegyek a városból, hogy hova, azt nem árulom el. Hiányozni fogtok, de nem jöhettek velem. Van egy kis dolgom, amit egyedül kell elintéznem. Tudnotok kell azt is, hogy nem veletek van baj, nagyon szeretlek titeket és ígérem, hogy még haza fogok jönni, nem tudom mennyi idő múlva, de csak azután, ha már megoldottam a problámaimat.

  Most már csak azt kellett kitalálnom, hogy jutok el innen délről, fel északra. Arra jutottam, hogy haza kell szöknöm az autómért és akkor már pár cuccomat is elhozom. A terveimmel csak az volt a gond,  hogy én csak éjjel léphettem utcára, anyáék viszont csak nappal nem voltak otthon. Tehát elkerülhetetlen volt a találkozás veszélye. Attól féltem, mi lesz, ha összefutok velük és rájuk támadok. Besötétedett. Eljött az én időm. Most lépek először utcára az új énemmel.